Átélés-megélés
A fizikai világban, az érzékelés sokszor nem elég kifinomult. Aki érzékenyebbé szeretné tenni magát, különös ellenmondásba ütközik akkor, amikor az ezen való munkálkodása kezdetén találkozik a közömbösség, valamint az érzések megélésének és kimutatásának paradoxonával.
Ahhoz, hogy valaki helyesen megérezhesse a másik embert, az szükséges, hogy a figyelme megosztott legyen: figyeljen az illetőre, ugyanakkor önmagára is. Az utóbbi azt jelenti, hogy figyeli a saját megérzéseit, hiszen létrejön minden kapcsolat nem fizikai szinten is. A szellemi szinten lehet igazán megérezni, hogy valójában mi játszódik le a másik emberben az együttlét során.
Ezek nagyon finom, ugyanakkor jól felismerhető energiákból származó érzésinformációk. Ilyenkor sokszor azt érezhetjük, hogy akivel éppen beszélünk, nem jó együtt lenni, vagy az ellentétét, hogy nagyon jó. Ez lehet csupán pillanatnyi állapot, de az is előfordulhat, hogy az adott embert hosszú távon nehéz elviselni.
Az ilyen emberben lehet olyan energia, amelyből nem tud kijönni, így eluralkodik rajta, amelyhez óriási félelem is kapcsolódhat. Ez a félelem még inkább bezárhatja a rossz érzések közé, így az érzelmei fogságba kerülnek.
Ilyen lehet például a folyamatos verbális megaláztatás következtében létrejövő energiazárvány.
Azért beszélek energiákról, mert az érzelmeket és a megérzéseket a fizikai testen kívül energiamozgásként lehet elképzelni, amelyhez megfelelő érzés, illetve érzelem társul, és ez a központ létre is hoz új mozgásokat. Mindez lefordítható fogalmi nyelvre, természetesen azonban nem olyan módon, ahogyan azt a tudományos megismerés általában teszi. Az energiák mozgását lehet, hogy egy eszköz képes követni, de az értelmezésükre már nem feltétlenül alkalmas. De, nem is szükséges ilyen eszközt létrehozni, hiszen maga az ember képes erre úgy, hogy az érzelmek legalacsonyabb és legmagasabb szintjeit egyaránt tudja érzékelni, megélni és átélni.
Amikor valaki rájön arra, hogy a fogalmi kifejezés, sem a testen keresztüli kifejezés, vagyis a metakommunikáció nem képes úgy átadni azokat az érzéseket, amelyeket egy másik ember felé továbbít remélve azt, hogy azt ő is átélheti, akkor a testi reakciónak minimálissá kell válnia. Ha ez nem jön létre, akkor az nehezíti az átélést. Az elmének is csendben kell lennie, mert ha nem az, akkor a folyamatos vélemény és hozzászólás – vagyis az elme reakciója – még jobban meggátolja a helyes befogadást.
A paradoxon akkor jön létre, amikor az egyik fél a megélés kifejezési formát használja, a másik viszont a beleérző képességét az átélést. Ilyenkor az utóbbit könnyen érzéketlennek, „fapofának” vagy közömbösnek látják: olyasvalakinek, aki valamilyen oknál fogva nem vesz részt az életben. Emiatt pedig a viselkedését akár felsőbbrendűnek hihetik, hiszen érez, de nem reagál.
Márpedig mindenki azt tartja helyesnek, hogy az élethez a reagálás képességére szükség van, mert olyan mintha csak ez tükrözné az eseményeket. Ha reagál valaki, akkor tükrözi a másik viselkedését, ha nem reagál, akkor átéli a másikat.
Amikor két ember megfelő módon figyel egymásra, akkor átélik és megélik egymást, és ehhez kevés reakció szükséges.
(Viszont az emberek nagy részének szükséges a visszajelzés, hiszen még nem elég fejlett az önismeretük, azért a reakcióból jönnek rá arra, hogy milyen tulajdonságaik vannak.)
Ha tetszik vagy hasznos számodra ez a tartalom, akkor kérlek, hogy oszd meg vagy lájkold, hogy másokhoz is elérjen az információ. Köszönöm szépen!
A TÁMOGATLAK feliratú gombra kattintva anyagilag segítheted a blogom és a podcastem készítését. A felajánlásoddal kisebb, akár pár száz forinttal vagy akár nagyobb összeggel lehetőséget adsz, hogy mindkettő rendszeresen megjelenjen. Köszönöm szépen a támogatást!
